Igazság szerint csak meg akarom nyitni a beszélgetést a paleolit táplálkozásról, hogy ne más téma alatt folyjon a szó erről, hanem érezhesse mindenki, hogy témánál vagyunk. Az influenzára még visszatérhetünk újra, amikor már nem csupán a kormánypropaganda fújja fel azt az egy-két esetet, amelyek eddig is megtörténtek a szezonális influenzajárványok alatt, csak akkor egyikből sem lett szenzáció. Ha holnap a kormány kitalálná, hogy mindenkinek a kocsija tetejére egy sárga villogó lámpát kell tenni a balesetek megelőzésére, és onnantól minden nap bemondanák, hogy aznap is tíz ember meghalt autóbalesetben, akkor mindenki azt hinné, ez most azért van, mert sokan még mindig nem tették fel a sárga lámpát a kocsijuk tetejére.
De ha már blognyitó, akkor illik valami eszmefuttatással előállni.  
Az emberi evolúció kezdetben az egyedeket szelektálta és idomította egyre jobban a természetes körülményeihez. Ám, amikor beindult a csoportszelekció, egyre inkább háttérbe szorult az egyéni rátermettség és felváltotta azt a csoport egyre jobb alkalmazkodása a természeti és társadalmi környezethez. Ez azt jelenti, hogy a csoportok közti verseny az élettérért, az életben maradásért egyre inkább maga alá gyűrte az egyén érdekeit. Persze, a faluban majd városban élés védelmi okokból az egyén érdekeit szolgálta, de egyre inkább előtérbe került a város, majd ország védelme, s ez torkollott aztán olyan háborúkba, ahol az egyéni élet már régen alá volt rendelve magasabb céloknak.
A várossá szerveződés kezdetben védelmi, majd a koncentráció miatt az ipar és a kereskedelem érdekeit kezdte szolgálni, míg az egyén szempontjából egyre több problémát vetett fel (járványok, ellátási zavarok, zsúfoltság). Nem véletlen az az új keletű törekvés, hogy aki teheti, kiköltözik a városból, s sokak számára a város csak a munka színterévé kezd válni.
Az egyén kárára történt a táplálkozás evolúciója is. Az egyre növekvő népesség életben tartása olyan élelmiszertermelés kidolgozását tette szükségessé, amely stabilan, termékenyen, évszaktól és a változó természeti környezettől függetlenül volt képes ellátni egyre nagyobb népességet élelemmel. Itt már nem a táplálék egészségessége volt a szempont, hanem a tömegtermelés, szállíthatóság, raktározhatóság. Az emberi evolúció utolsó másodpercében kialakuló földművelés és állattenyésztés célja az életben maradás volt.
Ahogy manapság életmódunk problémáin keresztül annak a levét isszuk, ahogy a városok kialakultak és ahogy görgetik maguk előtt az egyre növekvő infrastrukturális problémáikat, úgy szenvedünk attól is, hogy  a fejlődés során szükségképen eltértünk attól a táplálkozástól, amire évmilliókon át adaptálódtunk.
A gabonafélékről és tejtermékekről valójában csak az utóbbi ötven évben derül ki egyre nyilvánvalóbban, hogy emberi táplálkozásra alkalmatlan élelmiszerek. Ez korábban nem tudott volna kiderülni. 1850 óta a higiénés viszonyok, majd az orvoslás fejlődése miatt évente három hónappal nőtt meg a várható élettartam, s az ember a 20. század fordulójára átlépte azt a bűvös életkori határt, amely fölött a táplálkozás okozta anyagcserezavarok évtizedek alatt  betegségekbe kulminálódhattak. A „nagy kísérlet” a 20. században indult be. Negyven-ötven éves kor felett tömegessé kezdett válni a szívbetegség és szívhalál, a rák, a cukorbetegség és a degeneratív betegségek. Ahogy „fejlődött” az élelmiszeripar, olyan betegségek kezdtek igen gyakorivá válni, amelyek még a 19. században is kuriózumnak számítottak, vagy egyenesen ismeretlenek voltak, mint az infarktus.
Ma már -az egyelőre háttérbe szorított- orvostudományi kutatásokból pontosan lehet tudni, hogy a szív és érrendszeri megbetegedéseket, a rákok jó részét, és a cukorbetegséget döntően a magas glikémiás indexű szénhidrátok fogyasztása következtében kialakuló metabolikus szindróma okozza. A megannyi autoimmunbetegségért pedig részben a gabonafélékben és a tejben található emészthetetlen fehérjék, részben a Nap kerülése  a felelősek. A lakosságban kimutatható krónikus D vitaminhiánynak ugyancsak jelentős szerepe van a világméretű rákjárványban is.
A paleolit táplálkozás abból a felismerésből fakad, hogy a régészeti leletek szerint a földművelést és állattenyésztést megelőző korszakokban az emberek jóval egészségesebbek voltak. A ma élő, tradicionálisan táplálkozó természeti népekről ugyancsak elmondható, hogy náluk ismeretlen a szív és érrendszeri megbetegedés, a cukorbetegség, ritka a rák, és alig fordul elő autoimmun betegség. Amint egy természeti nép elkezd áttérni a nyugati étrendre, katasztrofálissá válik az egészségi állapota.
A modern táplálkozástudomány nem vesz tudomást arról, hogy a fokozatosan kialakuló táplálkozási szokások nem az egyén alkalmazkodását szolgálták, hanem csak csoport és népességszinten voltak adaptív. Mégis, úgy tekintenek rá, mint az egyén számára lényegében optimális táplálék összetételre, és csak arányaiban gondolják módosítani az alapvetően elhibázott étrendet. Ebből fakadt a 20. század több közegészségügyi katasztrófája, amely során a eleve hibás megoldási kísérletek tovább súlyosbították a nyugati világ táplálkozási krízisét. Ide sorolható a halva született koleszterinhipotézis, amely megingathatatlan dogmaként él ma az orvoslás köztudatában. Ennek folyománya volt a zsírok növényi olajokra való felcserélése, vagy a tejnek az élet és az egészség forrásaként való mitizálása. A Paleolit táplálkozás könyvemben még sok mindenről esik szó, de a könyv vezérgondolata az, hogy ha az egyén képes visszatérni arra a táplálkozási és életmódra, amelyre az emberi szervezet évmilliókon keresztül adaptálódott, akkor egészsége helyreáll. Mondhatni, életkortól függetlenül. Napjaink paleo mozgalmainak eredménye azt bizonyítja, hogy évtizedeken át fennálló anyagcserezavarok, szervezet szintű gyulladások megszűnnek a paleo életmódra való átérés után.

http://szendigabor.freeblog.hu